A középfülgyulladásról

A középfülgyulladás igen gyakori betegség, különösen azoknál a kisgyerekeknél, akiknek gyakran folyik az orruk. A legújabb kutatások szerint a kisgyerek náthája az esetek 61 százalékában fertőzéses középfülgyulladással végződik.
A diagnózis során az orvos egy otoszkópnak nevezett eszközzel vizsgálja meg a fület és a dobhártyát. Az egészséges dobhártya áttetsző, rózsaszínes-szürkés, a fertőzött vörös és duzzadt.

A fülkürt a középfület köti össze a garattal, ez tartja fenn a fülben a nyomás szintjét, és segít eltávolítani a középfülből a folyadékot. A nátha, az influenza és egyes allergiák irritálják az fülkürtöt, amitől megduzzad a nyálkahártyája.

Ha az fülkürt bedugul, a középfülben folyadék gyülemlik fel, ami kiváló táptalaja a fertőzést okozó baktériumoknak és vírusoknak. A középfülben levő folyadékot pneumatikus otoszkóppal lehet kideríteni, a levegő befújásával a dobhártya rezgése eltérhet az egészséges állapotban tapasztalhatótól.

Előfordul, hogy túl sok folyadék vagy nyomás gyűlik fel a középfülben, ilyenkor a dobhártya beszakad. Ennek jelei a sárgás-barnás folyadék szivárgása a fülből, valamint az, hogy a kínzó fülfájás a hirtelen nyomáscsökkenés miatt megszűnik. Bár első hallásra félelmetesnek tűnik, a szakadt dobhártya néhány hét alatt begyógyul.

A középfülgyulladás tünetei:

– fájdalom
– hallászavar
– láz
– folyadékszivárgás
– szédülés
– folyadékpangás

Csecsemőknél meglehetősen nehéz földeríteni a fül fertőzésből eredő gyulladását, az alábbi jelek azonban középfülgyulladásra utal: a fül fogdosása, piszkálása, alvászavarok, étvágyvesztés. A csecsemő ilyenkor azért nem eszik, mert a középfülben levő megnövekedett nyomás miatt fájdalmas számára a nyelés.

A középfülgyulladás eleinte otthon is kezelhető, jót tesz a meleg vizes borogatás, fájdalomcsillapításra a cseppek, de ennek használatát előbb beszéljük meg az orvossal.

A bakteriális eredetű középfülgyulladáson segítenek az antibiotikumok, de a kisgyerekek immunrendszere az esetek többségében magától is leküzdi a betegséget. Csak a krónikus vagy gyakran visszatérő középfülgyulladás jár esetleg szövődményekkel.

Ha a gyereknek vissza-visszatérő középfülgyulladás van, megoldás lehet, ha az orvos tubust helyez a dobhártyán át a fülbe, ez levezetik a felgyülemlett folyadékot, és csökkenti a fájdalmat. A tubus általában 8-18 hónapig marad a helyén, gyakran maguktól kiesik.

A garatmandula eltávolítása segíthet a krónikus vagy visszatérő középfülgyulladásban szenvedő gyerekeken, míg a megelőzés fő fegyvere a náthavírusok elkerülése gyakori kézmosással. A megelőzést segíti elő a másodlagos füst kerülése és a kötelező védőoltások, valamint az, ha a gyerek hat hónapos koráig anyatejet kap.

A hallójárat gyulladása nem csak az úszók betegsége, ilyenkor a hallójáratban rekedt vízben elszaporodhatnak a baktériumok. Fülcseppekkel kezelhető, és ajánlatos a fül szárazon tartása is.

Vesegyulladás-glomerulonephritis

A vesék működésénél említett nefronok kezdeténél elhelyezkedő kis érgomolyagok (glomerulusok) megbetegedései. Az esetek döntő többségét a szervezet védő- (immun-) rendszerének zavara okozza.

Az immunrendszer a szervezetet védi a bekerülő idegen anyagokkal (például baktériumok, vírusok, gombák, táplálkozási anyagok) ellen. A védőrendszer különböző sejtekből áll, amelyek felismerik a szervezetbe bejutott idegen anyagokat (antigéneket). Válaszként bizonyos sejtek ellenanyagokat (antitesteket) termelnek, melyek körülvéve az antigéneket, kis csomókká (immunkomplexek) kötözik össze őket úgy, hogy maguk is, önfeláldozóan az antigénekhez bilincselik magukat. Az így keletkezett komplexek az erre berendezkedett szervek (például a lép) "börtönei"-be kerülnek.

Ha azonban a "börtönök megtelnek" vagy a komplexek már eleve túl sokan vannak, a vérkeringéssel együtt a komplexek nagy mennyiségben eljutnak a veseglomerulusokba. Ha a glomeruláris szűrőrendszerben, ma még ismeretlen okból",csapdák" keletkeznek, a komplexek lerakódnak és ott maradnak.

A gyulladást tulajdonképpen a glomerulusokban lerakódott komplexek és a szervezet odasiető védő katonái közti "ütközet" okozza, amely a "csatatér" kiterjedése esetén a környező veserészecskéket is tönkreteheti.

Vannak olyan glomerulonefritiszek is, ahol az immunrendszer a szervezet saját anyagaira támad rá, mert azok szerkezete, például egy vírusinfekció miatt, annyira megváltozik, hogy a védő katonák idegennek vélik. A tévesen idegennek gondolt vagy valóban idegenné vált anyagok lehetnek a veseglomeruluson belül, illetve bárhol a szervezetben. Az ún. szisztémás lupusz eritematózusz nevű betegségben például a sejtek magjait nem ismeri fel a védőrendszer. A "támadás" során keletkező mag antigén-antitest összekapcsolódásából álló komplexek nemcsak a vesékben, hanem a szervezetben mindenütt csapdába eshetnek, és így a szervezetben szinte minden szervben "dúlhat a csata" és keletkezhet gyulladás.

A gyulladás különböző formáit és súlyosságát az egyik veséből speciális tűvel vett kis veseminta (vesebiopsziás minta) szövettani (mikroszkóp alatti) vizsgálatával lehet csak megállapítani. A mintavétel során ultrahangos vizsgálattal egy képernyőn figyeljük a vesét, így látjuk, hogy pontosan honnan vettük a mintát. Utána a beteg 24 órán keresztül fekszik, mert fennjárás esetén esetleg vérzés indulhat meg a szúrás helyén, és egy napig csak folyékony fehérjeszegény ételt kap a vesék kímélése céljából.

Szerencsés esetben a "csatában" az immunrendszer győz, az idegen anyagok elpusztulnak, és a "csatatér" újjáépítése után a veseglomerulusok működése normalizálódik.

Különböző gyógyszerekkel, illetve diétás lehetőségekkel a "támadó katonák harci ereje" gyengíthető, illetve a szervezetbe bekerülő idegen anyagok mennyisége csökkenthető. A "csata" azonban többnyire csak lassítható, esetleg évekre "állóháború" vagy "fegyverszünet" alakul ki, de végül az esetek többségében a (részben öngyilkos) "háború" alatt a veseglomerulusok fokozatosan elpusztulnak.

A veseglomerulusokban zajló "háború" alatt a vese számos "segélykiáltást" hallathat (például vérvizelés, magas vérnyomás, vizenyők megjelenése), azonban sajnos sok esetben a küzdelemnek csak a végső szakasza okoz panaszokat és tüneteket a veseműködés leállásának vészjeleivel.

A glomerulonefritiszeket a glomerulusokban zajló háborúban bekövetkező szöveti sérülések és az ezek által okozott, a beteg vagy az orvos által megfigyelhető tünetek és panaszok alapján különböző csoportokba osztjuk:

* akut glomerulonefritisz,
* gyors lefolyású glomerulonefritisz, nefrózis-szindróma,
* kevés tünetű glomerulonefritisz.

A csoportokon belül az egyes kórképek akutan (hirtelen kezdettel), illetve krónikusan (lassú, hosszú folyamat eredményeként) alakulhatnak ki. Az immunológiai "háború" "csatatere" lehet csak a vese (primer megbetegedések) és lehet egyszerre több szerv (szisztémás megbetegedések) .

Akut glomerulonefritiszek

Típusos esetben az arcon, főleg mindkét szem körül, elsősorban a reggeli órákban megfigyelhető vizenyő, hirtelen kezdetű magas vérnyomás és esetenként a vizelet mennyiségének megkevesbedése jellemzi. A vizeletben kóros mennyiségű fehérjét és vörösvértesteket lehet kimutatni.

A glomerulusokban "csapdába" kerülő idegen anyag (antigén) általában baktériumokból (például sztreptokokkusz, pneumokokkusz, sztafilokokkusz), vírusokból (például citomegalia-vírus, Epstein-Barrvírus) származik. Primer és szisztémás megbetegedések egyaránt előfordulhatnak. Primer - azaz csak a vesére korlátozódó - megbetegedés esetén 2-3 héttel a vesebetegség tüneteinek megjelenése előtt különböző helyeken fellépő gyulladások (mandulagyulladás, tüdőgyulladás stb.) jelezhetik, hogy idegen betolakodó ellen védekezik a szervezet. A vesében "csapdába" kerülő immunkomplexek (antigén és ellenanyag összefonódásából keletkező "csomók") ezekből a gyulladásokból származnak, a vér szállítja őket a glomerulusokba.

A megbetegedés úgy ismerhető fel, hogy a szervezetben zajló gyulladások után 2-3 héttel a beteg vizelete véres és kevés lesz (nem mindig!), reggelre megdagad mindkét szeme körül az arca és tarkótájon fáj a feje (a magas vérnyomás miatt).

A gyógykezelés során a beteget néhány napig ágyban tartjuk, diétája néhány hétig kevés fehérjét, sót és folyadékot tartalmaz, és ha ismert a "támadást" okozó idegen anyag, gyógyszeresen megpróbáljuk elpusztítani (például baktériumokat antibiotikummal).

A betegek többsége meggyógyul. Ritkán gyors lefolyású forma, vagy lassú idült gyulladás alakul ki. Emiatt a betegeket később is rendszeresen ellenőrizni kell.

Gyors lefolyású glomerulonefritiszek

A súlyos gyulladás miatt a glomerulusok hetek alatt tönkremennek és akutan veseelégtelenség alakul ki.

Sokféle károsodás okozhatja. Gyakran vírusos fertőzésből származó antigének elleni reakcióból keletkező komplexek okozzák. Más esetekben a szűrők egyik alkotórészének, a membránnak a károsodása és szerkezetátalakulása váltja ki a védekezőrendszer támadását. Végül kísérő gyulladások, ún. vasculitisek betegíthetik meg egyéb szervek mellett - a veséket is. A drámai "küzdelemben" annyi "védő katona" zsúfolódik össze a glomerulusok körül a Bowmann-tokban, hogy hely hiányában összenyomják a kis érgomolyagokat. A "csatában" részt vevő nagyszámú sejt speciális elhelyezkedése alapján "félholdas"-nak is hívják ezt a glomerulonefritisz-formát. Sajnálatos módon a betegség tünetei nem jellemzőek, ezért többnyire már csak a vese súlyos károsodása okozta elváltozások (vérszegénység, hányinger, hányás) miatt fordul orvoshoz a beteg.

A veseglomerulusokban zajló drámai küzdelem miatt erélyes és sok szempontból nem veszélytelen gyógykezelésre van szükség. A beteget pihentetjük, diétája a vesék maradék méregtelenítő működésének megfelelő mennyiségben tartalmazhat csak fehérjéket. Erélyes immunszuppresszív (a védekező immunrendszert fékező) kezelést adunk (mellékhatásai a transzplantációs fejezetben olvashatók), amely kezdetben infúziókban, majd tablettákban adott prednizolon-származékokból és ciklofoszfamid nevű injekciókból vagy tablettákból áll. Egyes esetekben jó hatású lehet a plazmaferezis, amelynek során egy speciális géppel a beteg keringéséből kiszűrjük az immunreakció során keletkezett komplexeket vagy a vese saját anyaga ellen termelődött ellenanyagokat.

Sajnos, kevés esetben van lehetőség a vesék megmentésére, és a betegek nagy részénél kialakult veseelégtelenség miatt vesepótló kezelést kell kezdeni. A dialíziskezelés alatt is van azonban még remény arra, hogy a vese egy része "túléli a csatát", és hosszú ideig kielégítően működik vesepótló kezelés nélkül is.

Nefrózis-szindróma

A glomeruláris szűrő károsodása miatt a normális körülmények között csak a vérben található fehérjék, elsősorban az albumin nagy mennyiségben átszivárognak a vizeletbe. A szervezet "fehérjegyárai" (elsősorban a máj) képtelenek pótolni a nagy veszteséget, és ezért a vérben a fehérjeszint túl alacsony lesz. Pedig a fehérjékre, elsősorban az albuminra a keringő vérben nagy szükség van, ugyanis szivacshoz hasonló módon benntartják a folyadékot az érpályában. Ha ez a hatás nem érvényesül, a folyadék kimegy a keringésből az érfalon keresztül a szövetek közé.

A szövetekben összegyűlő folyadékot ödémának hívják, mely nefrózis-szindrómában a test helyzetét követve a fennjáró betegeknél kezdetben szimmetrikusan a két bokát, majd a lábakat és a combokat vastagítja meg. Később pedig az egész test megduzzad. A keringő vér besűrűsödik a folyadékveszteség miatt, és ezért gyakori az erekben a trombózisok (berögösödés) kialakulása is.

A nefrózis-szindróma felismerését nehezíti, hogy a szívelégtelenség is okozhat szimmetrikus alsóvégtag-duzzanatot. A kettőt azonban a vizelet fehérjevizsgálatával könnyen el lehet különíteni.

A fehérjevesztéshez vezető glomeruláris szűrő károsodását többféle folyamat okozhatja (cukorbetegség okozta vesekárosodás, glomerulonefritiszek, szisztémás immunbetegségek, egyes gyógyszerek, például az ún. nem szteroid típusú gyulladásgátlók, kábítószerek, mint a heroin, terhességi vesebaj stb.). Ezeket a betegségeket a laboratóriumi vizsgálatokkal többnyire nem lehet biztonsággal megkülönböztetni. Emiatt a vesékből mintát kell venni (vesebiopszia) szövettani vizsgálatra, mely azután megadja az elváltozás típusát. A betegek néha félnek a vesebiopsziától és nem járulnak hozzá a vizsgálathoz. Pedig enélkül nem lehet pontosan megállapítani a betegség típusát. A szövettani vizsgálat segít a károsodás súlyosságának megállapításában, és a helyes gyógykezelés kiválasztásában is.

A nefrózis-szindrómát okozó glomerulonefritiszekben a glomeruláris szűrők megbetegedését felnőtteknél többnyire a lerakódó immunkomplexek okozzák. Gyermekeknél egy valószínűleg ugyancsak a védőrendszer zavart működéséből eredő mechanizmus felelős a leggyakrabban előforduló betegség, a minimális elváltozásokat okozó vesebaj kialakulásáért.

A védő (immunológiai) rendszer zavart működése okozta megbetegedések kezelése elsősorban prednizolonszármazékokból és ciklofoszfamid-injekciók vagy -tabletták adásából áll. A speciális diétát külön fejezetben ismertetjük. Amennyiben a diéta és az említett gyógyszeres kezelés nem eredményes, ciklosporin adása válik szükségessé. Az említett gyógyszerek adása számos kellemetlen mellékhatással járhat, amelyeket a veseátültetés fejezetben részletesen ismertetünk. A gyakran előforduló trombózisok miatt esetenként véralvadásgátló kezelés szükségessége is felmerül. Általában Syncumar tabletták rendszeres szedése szükséges, melynek hatékonyságát az ún. protrombin-idő vizsgálatával lehet megítélni.

Nem ritka, hogy a vérzsírok közül a koleszterin mennyisége is megszaporodik a betegek keringésében, amely érelmeszesedést (arterioszklerózist) okozhat. Ha állati zsiradékban szegény diétával nem tudjuk a szintjét csökkenteni, tablettás zsírcsökkentő kezeléshez kell folyamodni. Sajnos, ezen kezelések sem tudják a nefrózis-szindrómát okozó betegségek egy részének előrehaladását megakadályozni, és csak lassítják a vesék szövetének pusztulását.

Számos esetben a betegség tünetmentessé válik, a fehérje eltűnik a vizeletből, megszűnnek a vizenyők. Ilyenkor sem lehetünk azonban nyugodtak, mert gyakran - az átmeneti "fegyverszünet" után, mely évekig, évtizedekig tarthat - a "csata" ismét, látszólag ok nélkül kiújul. A betegség újabb megjelenését a vizeletben ismét megjelenő kóros mennyiségű fehérje mutatja. Ilyenkor a betegnek még semmi panasza nincs.

Ha azonban rendszeresen megjelenik ellenőrző vizsgálaton, korán észre tudjuk venni az első jeleket. A kezdeti stádiumban ismét bevezetett gyógykezelés sokkal eredményesebb lesz, mint ha megvárjuk a beteg által is észlelhető tüneteket, például az ödémák megjelenését.

Mivel számos esetben megfigyelték, hogy specifikus, az immunvédekezést csökkentő kezelés nélkül is meggyógyulhatnak betegek, a nefrológusok egy része vár a kezeléssel. Sajnos, sokszor előre nem lehet megállapítani, hogy ki az, akinél érdemes várni, és ki az, akinél a folyamat "magától" nem javul. Nagy tapasztalattal, apró tünetek és kis laboratóriumi és szövettani eltérések alapján lehet csak jól dönteni. Ezért célszerű ezeket a betegeket nagy beteganyagot látott, sokat tapasztalt nefrológusokhoz küldeni. Ugyancsak fontos a betegek meggyőzése is arról, hogy - anélkül, hogy bármilyen panasza lenne - továbbra is rendszeresen vissza kell járnia ellenőrzésre és meg kell fogadnia kezelőorvosa tanácsait.

A megelőzés szempontjából fontosak a gyógyszerek okozta megbetegedések. A reumatológiai betegségek miatt aranykészítményt vagy ún. nem szteroid típusú gyulladásgátlót szedők vizeletét rendszeresen ellenőrizni kell. Vesekárosodás kialakulására utal kóros mennyiségű fehérje megjelenése a vizeletben. Ha a gyógyszer szedését a beteg ekkor abbahagyja, a folyamat visszafordítható.

Kevés tünetű glomerulonefritiszek

A vesebetegségeknek ezt a fajtáját az alattomos kezdet és a látható tünetek hiánya jellemzi az esetek döntő többségében. Többnyire csak a vizelet vizsgálata derít fényt arra, hogy antigén-antitest összekapcsolódásából álló immunkomplexek tapadtak meg a veseglomerulusokban, és gyulladást okoztak.

A vizeletben megnő a fehérjék mennyisége (de nem olyan nagy fokban, mint nefrózis-szindrómánál és ezért ödémaképződés sincs), és vörösvérsejtek is kimutathatók. Ritkán és általában csak átmenetileg olyan nagy a vörösvértestek mennyisége a vizeletben, hogy az már szemmel is látható (a részleteket a vizeletvizsgálat fejezet tartalmazza). Ezek a szerencsés esetek, mert a jellemző vizeletelszíneződést a beteg is észreveszi, és orvoshoz fordul. A többi esetben azonban a vesék súlyos károsodása előtt csak akkor derül ki a betegség, ha a különböző kötelező vizeletvizsgálatok (munkaalkalmassági, komplex szűrés, gépkocsi-jogosítványhoz és véradáshoz szükséges rutinvizsgálatok, katonaság előtti kötelező vizsgálatok) során felismerik a rendellenességet.

Ezeknek a betegségeknek az előfordulási gyakoriságát megítélni azért nehéz, mert a fent említett szűrővizsgálatok nem mindenhol kötelezőek. Másrészt, a betegek egy része nem veszi komolyan a kimutatott vizelet-rendellenességet ("semmi panaszom!"), és nem keresi fel kezelőorvosát még akkor sem, ha annak fontosságára felhívják a figyelmét. Amikor ezek a betegek a végső stádiumban a húgyvérűség miatt fordulnak orvoshoz (ekkor már panaszaik vannak, hányinger, hányás, gyengeség stb.), a vesék már menthetetlenek, a beteget csak vesepótló kezeléssel lehet életben tartani.

A másik lehetőség az, hogy a beteg (a veseállomány zsugorodása miatt kialakuló) magas vérnyomás okozta fejfájás miatt fordul orvoshoz. Ha azonban a vérnyomásmérést nem kíséri vizeletvizsgálat, a glomerulonefritisz fennállta rejtve marad.

Sokféle szövettani elváltozás okozhat kevés tünetű glomerulonefritiszt. A leggyakoribb közülük az ún. IgA nefritisz, amely a veseglomerulusokban lerakódó IgA nevű immunglobulinról (ellenanyagról) kapta a nevét. Az IgA elsősorban a nyálkahártyával bélelt szerveket (gyomor-bél rendszer, hörgők, vizeletelvezető rendszer) védi a betolakodó idegen anyagokkal szemben. Az esetek egy részében valóban ki is lehet mutatni a betegség kialakulása előtt az említett szervek valamelyikének gyulladását.

Ha a gyulladást kiváltó kórokozót (baktériumok stb.) ismerjük, annak körfására kell törekedni (a baktériumok okozta gyulladásnál antibiotikumot kell adni). Az esetek többségében azonban a kórokozók nem ismertek.

A legfontosabb teendő a betegség korai felismerése után a vesék kímélete, a kórlefolyás során fellépő magas vérnyomás időben történő felismerése és megfelelő kezelése. Utóbbira ma leginkább az angiotenzin-konvertáló enzimgátló és a kalciumcsatorna-blokkoló vérnyomáscsökkentők néhány típusát alkalmazzuk, mert vérnyomáscsökkentő hatásuk mellett vesevédő hatásuk is van. A vesék kímélésének lehetőségeit külön fejezetben tárgyaljuk.

Krónikus glomerulonefritisz

Az összes glomerulonefritisz-forma krónikussá (idültté) válhat megfelelő kezelés hiányában. Ebbe a nem túl precízen körülhatárolt csoportba azokat az elváltozásokat soroljuk, melyeknél a betegség csak a végstádiumban kialakuló tünetek kapcsán kerül felismerésre és az összezsugorodott vesékből már hiába veszünk biopsziás mintát, a szövettani vizsgálat csak elpusztult veseszövetet talál.

A tünetek minden végső stádiumú vesebetegség esetén közel azonosak, amelyeket részletesebben a krónikus veseelégtelenség fejezetben tárgyalunk.

A gyógykezelés többnyire már csak a megfelelő vesepótló kezelés előkészítéséből és kivitelezéséből áll (lásd a dialíziskezeléseknél).
Forrás:Informed.hu

A fogamzásgátlók szedése trombózis után

A nőkre több olyan rizikófaktor is leselkedik trombózis tekintetében, mely a férfiakat elkerüli. Ilyen lehet a terhesség és a szülés is, de meg kell megemlíteni a fogamzásgátló tablettákat is. Ezek a készítmények ugyanis előidézhetnek elzáródást, aminek veszélye szerencsére az egyénnek legmegfelelőbb tablettával minimálisra csökkenthető. Erről, és a trombózis utáni fogamzásgátlás lehetőségéről beszélgettünk professzor dr. Blaskó György főorvossal, a Trombózisközpont szakmai vezetőjével.

„Sajnos a fogamzásgátlók, összetételükből adódóan, mindig jelentenek majd egy kis kockázatot a trombózis szempontjából. Az első generációs tablettáknál jelentkező ilyen mellékhatásokhoz képest azonban a negyedik generációs fogamzásgátlók már csak töredékében okoznak trombózist. A kutatások folyamatosak, így a rizikófaktorok is egyre kisebbek lehetnek.”
Trombózis után

A tabletták szedése nem mindig a legjobb ötlet. Azok, akik már átéltek egy trombózist, nem biztos, hogy jó választásnak érzik ezt a védekezési formát, és az orvosok sem szokták javasolni.

„Amennyiben a trombózis még gyermekkorban történt, akkor egy alapos kivizsgálás után nem kizárt a fogamzásgátló szedése. Azok, akik felnőttként éltek át érelzáródást, számukra az alternatív lehetőségek maradnak, számukra a gyógyszeres fogamzásgátlás egyáltalán nem ajánlott.” – mondja professzor dr. Blaskó György főorvos, a Trombózisközpont szakmai vezetője.
Vannak még lehetőségek

Azok sem maradnak alternatívák nélkül, akik számára a gyógyszer nem megoldás. A lehetőségek tárháza már most is igen széles, és a kutatásoknak hála, egyre nagyobb palettáról válogathatunk, még akkor is, ha egy igen nagy csoport, vagyis a tabletták nem jöhetnek szóba.

„Trombózis után az alternatív lehetőségek között a pesszárium, illetve a spermicid zselék is szóba jöhetnek. Nagyon jó módszer lehet a spirál is, bár ehhez bizonyos kor, és megtörtént szülés is kellhet. Valamint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a védekezés nem csak a nők feladata, ma már egyre több lehetősége adódik erre a férfiaknak is.”

Teherbeesés fogamzásgátló szedése után

Közkeletű tévedés, hogy a fogamzásgátló tabletta abbahagyása után várni kell a terhességgel, hogy a hormonok kiürüljenek a szervezetből.
A hormonok kiürülnek a szedés befejezését követően szinte azonnal, ennek jele a megjelenő vérzés. Ezután a következő, induló ciklusban az esetek döntő részében megindul az eddig a fogamzásgátló által elnyomott peteérés is és mód van a teherbe esésre. Ez teljesen normális jelenség, ez normális terhesség.

Miért terjedt el mégis az a nézet, hogy valamennyit várni kell a tablettaszedés után a terhességgel? Van-e ennek valamilyen racionális alapja?

Nos, az előzőekben elmondottakkal szemben valóban van olyan ok, amely miatt ez a nézet elterjedt, ugyanis nem minden esetben indul meg a normális peteérés a tablettaszedés befejezése után.

Az esetek egy részében a peteérés megindul és a pete kiszabadulása is megtörténik, de nem a "szokásos" 14. nap körül. Különösen így van ez azoknál, akiknek a ciklusa a tablettaszedés megkezdése előtt sem volt szabályos. Ilyenkor a teherbe esés nem a l4. nap körül következik be, a vérzéshiány elnyúlik, és ha bekövetkezik, nehezebben követhető, hogy mikor jött létre a terhesség. Ilyenkor a terhességi kor megállapítása kisebb-nagyobb nehézségbe ütközött, zavart okozott régebben.

Azt tartják, hogy ha a terhesség nem a várt időpontban következik be, a megtermékenyített petesejt beágyazódása sem lesz zavartalan, gyakoribb a vetélés. Ezt a nézetet sokan vallják, de nem igazolták.

Néhány esetben a tablettaszedést követően hosszú ideig nem jelentkezik az első gyógyszermentes menstruáció, azaz az utolsó tabletta bevétele után van (úgynevezett megvonásos) vérzés, de az első (peteérést követő, azaz valódi) menses akár hónapok múlva is jelentkezhet. Ez főleg olyan nőknél fordul elő, akiknek a ciklusa a tablettaszedés előtt is szabálytalan volt, de előfordul olyanoknál is, ritkábban, akiknek a ciklusa korábban rendben volt.

A jelenséget post pill amnenorrhoea-nak, tablettaszedés utáni vérzéshiánynak nevezzük. Az esetek egy részében spontán rendeződik, erre érdemes is két-három hónapot várni, ha nem jön meg a menses, akkor segíteni kell peteérést elősegítő gyógyszerrel. Természetesen ezalatt az idő alatt csak akkor jön létre terhesség, ha a peteérés is megindult, ez is okozhat zavarokat a megítélésben, hisz várunk, azt hisszük, hogy post pill amenorrhoea van, holott a paciens már terhes ...

Mindezek miatt javasolják egyesek, hogy várjunk meg egy, két vagy három ciklust. Én nem ezt az elvet vallom, mert az első esetben ultrahang vizsgálat elég pontosan tisztázhatja a fogamzás, a terhesség idejét. A második esetben, hangsúlyozom, nincs tudományos bizonyíték a gyakoribb vetélésre. A harmadik esetre szintén a gondos odafigyelés, terhességi teszt és ultrahangvizsgálat a megoldás.

A harmadik trimeszter: a szülés előtt álló pár próbatételei

Mik a harmadik trimeszterben bekövetkező alapvető élettani változások és hogyan érintik ezek a kismamát? Hogyan fejlődik és érik meg a kinti életre a magzat? Milyen próbatételek elé kerül a szülés előtt álló pár?
A terhesség harmadik harmadának fontosabb eseményei
A harmadik trimeszterrel megint egy nehezebb korszak köszönt a család életébe. A kismama egyre esetlenebbül jár, energiája egyre kevesebb, a nagy pocak és a sok esetben felszedett súlyfelesleg egyre jobban gátolják mindennapos teendőiben. A láb erősen vizesedhet, visszeresedhet; a vádli sokszor görcsöl; a hát és a medence szúrhat, fájhat; a vizeletet pedig (ahogy a baba nyomja a hólyagot) esetenként nehezebb tartani. Az álmatlanság, kialvatlanság immár általánossá válnak. Ha előbb nem, a terhesség utolsó hónapjában majd minden mamánál tapasztalható az előtejszivárgás, valamint jelentkeznek az úgynevezett “jóslófájások" is, amik gyakorlatilag olyan méhösszehúzódások, amelyek által a szervezet felkészül a szülésre.
A 36. héten a kismamák többsége megkezdi szülési szabadságát, és munkahelyétől visszavonulva, otthon várja egyre türelmetlenebbül, hogy kisbabáját végre a kezében tarthassa. Ebben a trimeszterben esedékes a harmadik kötelező jellegű ultrahangvizsgálat is. A terhesség vége felé szokás ugyan a méhlepény érettségét és működését egy negyedik ultrahanggal ellenőrizni, de ez a vizsgálat az orvos személyes döntésén alapszik. A 36. héttől a kismamának hetente meg kell jelennie az úgynevezett CTG-vizsgálaton is, ami a baba szívhangjának (és ez alapján általános állapotának), illetve a méh összehúzódásainak ellenőrzésére hivatott. Emellett a trimeszterben még vérvétel, vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés, magzatmozgás-vizsgálat is helyet kap. A szakorvos látogatása már kéthetente, az utolsó hónapban pedig hetente ajánlott: ilyenkor a méhnyak elsimulásának és tágulásának ellenőrzése is megtörténik, amiből a szülés várható idejére lehet következtetni. Túlhordás esetén a CTG-vizsgálat másnaponta, a szakorvosi vizit pedig heti 1-2 alkalommal javasolt.
A magzat fejlődése és felkészülés a szülésre
A kisbaba a trimeszter végére általában 50-54 centiméter hosszúra és 3-3,5 kilogrammosra növekszik. Érzékei, szervei és szervrendszerei ekkor már annyira fejlettek, hogy tökéletesen alkalmas a kinti életre. Az eddig aktív kisbabák viselkedése az utolsó hónapokban megváltozik: mivel nagy méretük miatt egyre kevesebb hely áll rendelkezésükre a pocakban, ritkábban mozognak, valamint erőteljes rúgásaikkal az édesanyának sokszor akár fájdalmat is okozhatnak. Az utolsó hónapokban a legtöbb születésre készülő pici már fejjel lefelé fordul, illetve az utolsó pár héten (esetenként csak közvetlenül a szülés előtt) behelyezkedik a medenceüregbe. Ilyenkor a kismama hasa "leszáll“, vagyis szemmel láthatóan lejjebb ereszkedik. Ennek pozitív hatása azonnal érezhető: az édesanya ismét könnyebben kap levegőt, a gyomra ismét több ételt tud befogadni, és a lelke is örül, hogy végre közeledik a szülés.
Az utolsó hónapokban szokás összepakolni a kórházi csomagot, illetve beszerezni a leendő újszülött ruházkodásához, fürdetéséhez, alvásához és közlekedéséhez szükséges dolgokat is. Az édesanyának érdemes a szoptatással, a kisbaba otthonon belül történő elhelyezésével, a fürdetéssel, a tisztába tevéssel, illetve a lehetséges látogatók fogadásával kapcsolatban saját előzetes koncepciót kialakítania, mivel biztos, hogy a kicsi megszületése után rengeteg tanácsot és "hozzáértő“ véleményt fog hallani ismerősöktől és a rokonoktól.
A nagy nap előtt általános az a jelenség is, hogy a kismamában szorongást kelt az előtte álló szülés, illetve fél az ezzel járó fájdalomtól, megpróbáltatástól. Abban is kételkedhet, hogy gyermeke egészséges lesz-e, illetve el tudja-e majd látni szakszerűen a csak tőle függő csecsemőt. Fontos tudni, hogy ezek a kételyek teljesen természetesek, és minden édesanya fejében megfordulnak. Érdemes a terhesség utolsó hónapjaiban információkat gyűjteni a választott kórházban rendelkezésre álló fájdalomcsillapítási módszerekről, és szakkönyvekben utánaolvasni a szülés és a szülés utáni pár hét eseményeinek. Mint minden félelem, a babavárással kapcsolatos aggodalmak is blokkolhatják a kismamát, vagyis minél lazább, elengedettebb az édesanya, annál könnyebben veszi majd az előtte álló akadályokat.
Lelki folyamatok és párkapcsolat a szüléshez közeledve
A növekvő pocakot nézve a pár mindkét tagja joggal érezheti, hogy a szülés és a család bővülése egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerül. Az édesanya ismét több segítséget igényel, mint pár hónappal korábban: nehezebben mozog és kevesebbet bír, emellett egyre inkább befelé figyel. Ha a leendő édesapa tisztában van azzal, hogy milyen fizikai és lelki folyamatok zajlanak ilyenkor a párjában, akkor sokkal könnyebb kezelnie azokat a néha váratlan helyzeteket, amik a szülés előtti időszakkal járnak. Ha eddig még nem vett szakkönyvet a kezébe, feltétlenül itt az ideje, hogy pótolja elmaradását. Ezen kívül a közösen meglátogatott kórházi szülésfelkészítő tanfolyamok is rengeteg új információval szolgálhatnak, csökkenthetik az ismeretlentől való félelmet, és nem utolsó sorban a pár kapcsolatának szempontjából is sok előnnyel járnak.
A terhesség vége felé a szülőknek dönteniük kell arról is, hogy papás szülést szeretnének-e vagy sem. Bár manapság "divat“ a papás szülés, mégis fontos, hogy az édesapa saját elhatározásból hozza meg a döntést, miszerint részt kíván venni a nagy napon. Ellenkező esetben részvétele nem lesz őszinte, sőt a szülőszobán akár az apa fizikai rosszulléte is előfordulhat: ez előnytelen, hiszen így egy olyan helyzetben származhatnak plusz komplikációk, ahol az orvosoknak kizárólag a kismamára és a bábára kellene összpontosítaniuk.
Annak az édesapának sincs oka a félelemre, aki inkább lelkileg, mint fizikailag van párja mellett a szülés óráiban, hisz ő is ugyanolyan jó apuka lehet később, mint az a férfi, aki végigasszisztálja párja vajúdását. A család boldogsága nem ettől függ: a szülésen való jelenlétnél sokkal fontosabb, hogy a pár tagjai merjék egymás előtt felvállalni véleményüket, illetve hogy problémáikra mindenkor közösen találjanak olyan megoldást, mely mindkettőjük számára elfogadható, és egyikőjükben sem hagy sérelmeket.
Legkésőbb a szülésig ajánlatos kitalálni a kis utód nevét is, mivel a legtöbb kórházban a szülés után pár órával meg kell adni a gyermek keresztnevét. Ebben az esetben is az a legjobb megoldás, ha a szülőpáros tagjai együtt próbálnak meg olyan neveket keresni, melyek mindkettőjük számára szimpatikusak és elfogadhatóak, hisz így lesz közös választás az a név, ahogyan gyermeküket egy egész életen keresztül szólítani fogják. A névadást ma már internetes programok is segítik: ezek böngészése hasznos és kellemes közös időtöltés lehet a terhesség utolsó napjaiban, amikor a kismama mindennapos állapota miatt már nem könnyű kimozdulni.
Az utolsó hónapokban a pár tagjai akár tudatosan is elkezdhetnek ráhangolódni a szülői szerepre. Jó alkalmak erre az olyan barátokkal való találkozások, ahol már vannak gyerekek. Ilyenkor mindketten beleláthatnak egy-egy család mindennapjaiba, a gyakorlatban megtapasztalhatják, mit is jelent édesanyának és édesapának lenni, valamint azt is kipróbálhatják, hogyan értenek szót kisebb vagy nagyobb gyerekekkel. Az ilyen alkalmak segítenek abban is, hogy realisztikusabbá váljon a babavárás: a mindennapokban ugyanis - a filmekből jól ismert "idilli“ pillanatok helyett - inkább a kompromisszumok, az egymáshoz való alkalmazkodás és a folyamatos problémamegoldás vannak túlsúlyban.
A szülés előtti pár hétbe minden olyan programot érdemes beiktatni, ami a pár eddigi életében közös élmény volt, amit a szülőpáros tagjai egyaránt kedveltek és feltöltötte őket, hisz a szüléssel kezdődő új korszakba eleinte kevés közös kimozdulás fér majd bele. De ez az új élet, bár nagyon különbözik a korábbitól, sok szempontból szebb és gazdagabb lesz. Tiszta szívvel, rugalmasan és kellő nyitottsággal pedig minden ideiglenes probléma megoldható!

Várandós apukák

Nem csak a várandós kismamákban, de a leendő apákban is hormonális változások zajlanak a magzat növekedése során. Ráadásul a két szervezetben lejátszódó ilyen jellegű folyamatok nagyjából megegyeznek.
A New Scientist beszámolója szerint egy kanadai kutatócsoport kimutatta, hogy a nők terhessége alatt a leendő apák hormonszintje is ingadozik, s ezek az ingadozások ugyanazt az utat járják be, mint a partnerekben lefolyó hormonális változások.
Amikor egy nő petesejtje megtermékenyül, szervezetében számos hormon szintje emelkedni kezd. Ilyen hormon például a prolaktin, amely tejelválasztást idéz elő, vagy az anya gyermeke iránti kötődésének kialakulásában szerepet játszó kortizol. Ugyanez történik az egyik legfontosabb női nemi hormonnal, a progeszteronnal is, amely előkészíti a méhnyálkahártyát a megtermékenyült petesejt (embrió) befogadására. Ezzel egyidőben viszont több hormonból is, így például a menstruációs ciklus során a petesejt érését serkentő FSH-ból (follikulusstimuláló hormon), és a petesejt kilökődésében fontos szerepet játszó LH-ból (luteinizáló hormon), kevesebbet termel a szervezet. A szülést követően a hormontermelés szinte azonnal visszaáll a korábbi kerékvágásba.
A kutatócsoport azután kezdett el foglalkozni a terhesség "apai tüneteivel", hogy bő egy évvel ezelőtt, állatokkal (többek között főemlősökkel) végzett vizsgálatok alapján, kiderült, hogy a hím állat szervezete is jóval több hormont termel ilyenkor, mint egyébként, egészen kicsinyei megszületéséig.
Anne Storey és kollégái (Memorial University, St John's, Newfoundland) 34 párral végezték a vizsgálatokat, akiktől különböző időpontokban vérmintákat vettek, a szülés előtt és után is.
Azt találták, hogy a terhesség időtartama alatt az apák szervezetének kortizol-, prolaktin- és tesztoszteronszintje jelentősen változott. A kismamáknál tapasztalt eltérések sokkal drasztikusabbak voltak ugyan az apákban tapasztaltaknál, de a változások mintázata (iránya, időbeli eloszlása) hasonló volt a párok mindkét tagjánál.
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy az apáknál is előfordulnak-e a terhességre jellemző tünetek, mint például kimerültség, étvágytalanság avagy túlzott étvágy, és súlygyarapodás. Azt találták, hogy az ilyen tünetekről beszámoló apáknak magasabb volt a prolaktinszintjük és meredekebben esett le a tesztoszteronszintjük, mint akiknek nem voltak ilyen tüneteik.
A kutatócsoport tagjai a rövid ideig tartó hormonális változásokat is megfigyelték. Miután vérmintát vettek tőlük, az önkéntesek hat percig egy újszülött sírását hallgatták hangszalagról, miközben egy videófilmet néztek a szoptatásról. Harminc perccel később újabb vérmintát vettek tőlük, s kiderült, hogy az apák és az anyák kortizolszintje is megváltozott.
Storey vélekedése szerint a várandós nő viselkedése és az általa kibocsájtott illatanyagok (feromonok) együttesen váltják ki ezeket a hatásokat az apából, aki ezzel mintegy felkészül gyermeke érkezésére. Persze csak akkor, ha a leendő szülők elég sok időt töltenek együtt.

A reflux-betegség tünetei és következménye

A reflux legjellemzőbb tünete a gyomorégés, amikor valójában a nyelőcső nyálkahártyáját marja a gyomorsav, és általában az étkezést vagy a lefekvést követően jelentkezik.
Ezen túl azonban több tünet is utalhat refluxra:
- a gyomorszáj környéki fájdalom
- a szegycsont mögött és a torokban érzett maró érzés
- savas büfögés
- savanyú, keserű szájíz
- mellkasi fájdalom
- éjszakai-reggeli krónikus köhögés;
Mivel a tünetek nem mindig egyértelműek, más betegségre emlékeztetnek, és gyakran más betegségek tüneteinek hátterében állnak, sokan nem tulajdonítanak nekik jelentőséget. Pedig a reflux-betegség hosszú távon, kezelés nélkül sok féle szövődmény kialakulásához vezethet. Ilyen a gyakori torok- vagy gégegyulladás, a fogzománc károsodása, a nyelőcső nyálkahártyáján idült gyulladás, esetleg hegesedés, ritkán szűkület vagy vérzés alakulhat ki. Az állandó irritációnak kitett nyálkahártya rákos elváltozása rendkívül ritkán jelentkezik, de rendkívül súlyosa szövődménnyel jár.
Fontos tehát a betegség időben való diagnosztizálása, hiszen a reflux nagyon jól kezelhető betegség. Véglegesen meggyógyítani ritkán lehet, de életmód változtatással, hosszú távú kezeléssel, gyógyszerek segítségével jelentős javulás érhető el, és az esetleges szövődmények kialakulása is megelőzhető.
A reflux betegség diagnosztizálása
Ha refluxra utaló tüneteket tapasztal, nagyon fontos a pontos diagnózis megállapítása, az esetlegesen súlyosabb betegségek kizárása és megfelelő kezelés kialakítása. Hogyan történik mindez?
A reflux diagnosztizálásának első lépése, hogy a szakorvos feltétképezi, mennyi ideje állnak fenn a tünetek, milyen élethelyzet hívhatja életre őket és ezek fennállnak-e (táplálkozás, dohányzás, kávéfogyasztás, stressz, fizikai megterhelés), majd javaslatot ad ezek megszűntetésére. A beteg kikérdezése és a panaszok meghallgatása alapján az orvos nagy biztonsággal meg tudja állapítani a reflux betegség kórisméjét, de a pontos diagnózis érdekében általában néhány diagnosztikus vizsgálatra is sor kerül.
Ezek közül a leggyakoribb a protonpumpa gátló teszt, az endoszkópos vizsgálat; a 24 órás pH monitorozás; a nyeletéses röntgen vizsgálat; a mellkasröntgen és a nyelőcső nyomásmérés.
Az ún. protonpumpa gátló teszt során a protonpumpa gátló gyógyszercsoportot alkalmazzák, mely hatékonyan és tartósan csökkenti a gyomor savtermelését. Ha a gyógyszerek 2-4 hetes szedését követően a gyomorégés nem szűnik vagy javul, úgy a tünetek nem függenek össze a savtermeléssel, valamilyen más betegség áll a panaszok hátterében.
Korszerű vizsgálati módszer a felső tápcsatorna tükrözése, az endoszkópia. Az endoszkóp nyelőcsőbe történő levezetésével közvetlenül megtekinthető a nyelőcső, és a gyomor területei. Egy TV-képernyőre történő kivetítés mellett gondosan tanulmányozható a nyelőcső és gyomor nyálkahártya, és a szövettani vizsgálatára is lehetőség nyílik. A vizsgálat hátránya, hogy érzékenysége reflux betegség esetében kevésbé jó, mert a betegek közel felében nem látható endoszkópos eltérés a nyelőcsőben.